Fejlec 01

Kedves Barátunk, Laci!
Az év elején megdöbbenve értesültünk hirtelen rosszullétedről, majd azóta is folyamatosan érdeklődtünk a közeledben élő Schnitta tagjainktól, hogyléted iránt, akik, hol bíztató hol pedig aggódásra okot adó híreket közöltek velünk állapotodról.
A Schnitta Egyesület hívó szavát elfogadva, az első általunk szervezett versenytől számíthattunk rád a versenyünk zsűrizésében. A regionális elődöntők és az országos döntőkben, melyeken részt vettél, a fiatal, még kezdő szakácsok és cukrászok munkájának értékelését szakmai tudásodat tapasztalatodat átadva végezted. Azok a fiatalok biztosan fognak rád emlékezni akik e versenyt követően a szakács, cukrász szakmákban dolgoznak, mivel értékeléseid mindig előremutató, biztató mondandóval voltak tele
Nekünk pedig akik felnőttként lettünk kollégád, barátod azok az emlékek is felidéződnek a Schnitta versenyek mellett, amikor az ország különböző városaiban, településein bonyolított gasztronómiai eseményeken versenyeken alkalmunk nyílt találkozni veled, s mikor kevesebb, mikor tőbb gondolatot válthattunk a két szakmáról.
Schnitta emlékversenyeink ezután már nélküled fognak szerveződni, mivel ezen a novemberi hajnalon életednek 69. évében eltávoztál közülünk.
Köszönjük, hogy ismerhettünk, emléked köztünk tovább él, nyugodj békében.
Schnitta Sámuel MÉK-Egyesület

Bejelentkezés

Partnereink

Baromfiudvar
E6d69b8381248c2797242765412faf90
Logo Sef
Logo Tp
Logonew
Mngsz
Vendeglatas00
Wacs

Copyright © 2017 Schnitta Egyesület. Minden jog fenntartva.