A Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért- Egyesület a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetséggel karöltve bonyolította le. A régiós megméretéseken az ország közel harminc oktatási intézmény, ötfős csapatai versenyeztek a döntőbe kerülésért.

A döntőt 2013. március 20-21-én rendezte az egyesület Miskolcon, a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközép és Szakiskola, valamint a Nemzetközi Kereskedelmi Központ (ITC) segítségével.

 A megnyitót március 19-én az esti órákban ünnepélyes keretek között az első napi versenyhelyszín oktatási éttermében volt. A csapatokat köszöntötte: Barabás Zoltán a MNGSZ éttermi alelnöke, Csehovics József a Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközép és Szakiskola igazgatója és Török István a Schnitta Sámuel MÉK-Egyesület elnöke, aki egyben a versenyt is megnyitotta.

A csapatok szorongva hallgatták a köszöntőket, de igazán már azt várták, hogy a verseny elkezdődjön, mégpedig a számukra is fontos csapatszám kisorsolásával, amit a szakoktatóik húztak ki alkalomhoz illően egy asztali pezsgőhűtő vödörből.

Ezt követően minden versenyző megismerkedhetett a saját munkaterületével, amit most már a versenyszám alapján könnyű volt megtalálni. A csapatokat egy közös vacsorán látták vendégül az MNGSZ Miskolc és környéke Régió, aminek szakemberei a vetélkedés teljes időtartamában szakmai felügyeletet, segítséget nyújtottak a versenyhez.